Stuttgartban

Valahol október közepe tájékán hagytam abba a beszámolót, úgyhogy innen próbálom folytatni.

Október 18-án megkezdődött itt is a tanítás, de ez engem nem nagyon érint, mivel "csak" diplomát írni jöttem. Egy tárgyat akartam meghallgatni: Vízerőművek - esettanulmányok a gyakorlatból. Még nem adtam fel teljesen a reményt, de az eddigi két előadásra nem volt lehetőségem elmenni. Ennek okai: az első héten megpróbáltam kihasználni, hogy még itt van az indiai tanársegéd, és jó pár kérdést nekiszegeztem a diplomámmal kapcsolatban, amit ő futtában meg is válaszolt, aztán végleg elutazott Új-Zélandra... Azért hiányozni fog a segítsége, na meg persze a személyisége is. Nagyon kedves ember volt és imádott magyarázni.

A második héten pedig a Fortran kurzus miatt nem tudtam meglátogatni a kiszemelt előadást. A Fortran egy egész hetes volt, nagyon hosszúnak tűnő német nyelvű előadással, talán egy kicsit túl kevés gyakorlással. Bár egy csomó példát felhoztak, de jobb lett volna, ha adnak időt kipróbálni és gyakorlati kérdéseket feltenni. Viszont kaptunk egy hasznosnak tűnő jegyzetet és egy cd-t tele példákkal és gyakorlatokkal. És volt még egy előnye a kurzusnak. Végre megismertem a Marci által emlegetett kávészüneteket a "fantasztikusan finom sütikkel". Lehet, hogy programozni az életben nem tanulok meg, de ezért megérte. :-)

Aztán voltam All you can eat rendezvényen. 5€-ba került és tényleg annyit ehettünk, amennyit akartunk. Volt bőven választék és nagyon finom dolgok voltak. Ha ebben a félévben nem hízok meg, akkor soha...

Október 23-a alkalmából a stuttgarti magyarok bográcsozást szerveztek Boros Vazul vezérletével. Persze mi erasmusos magyarok is meghívást kaptunk. Voltunk vagy 15-20-an, a legtöbben szoros magyar kötődéssel. Pl. volt egy lány, aki bár német, de a mamája sátoraljaújhelyi, így gyakran megy oda látogatóba és egész jól beszél magyarul. A kolihoz közeli erdőben rengeteg tűzrakóhely van, általában jó kis padokkal, tetővel; és jó idő esetén ki is használják az emberek. Most is sokan voltak a környéken, de azért érezhető volt a magyar túlerő. Persze gulyást főztünk és ettünk, ami szerintem egy kicsit túl erősre sikerült, de ennek ellenére nagyon finom volt.

A hétvégék programja általában csatangolás Stuttgartban vagy a környékén: parkok, állatkert, fogaskerekű, stb. Múlt hétvégén páran elhatározták, hogy elmennek Karlsruhe-ba és hívtak engem is. Bár még szándékozok a közeljövőben odamenni (Bélát a volt konzulensemet meglátogatni), de nem akartam kihagyni ezt a lehetőséget sem, így velük tartottam. A kastély és a parkja szép és a főutca is egész hangulatos. Sétálgattunk, a többiek vásárolgattak (jó, én is vettem egy kesztyűt), végül a nagy melegre tekintettel beültünk egy fagyizóba. Erről és szinte minden programomról töltöttem fel képeket ide:                           http://picasaweb.google.com/101560411099848364304/Stuttgart2010Oktober#

Vasárnap a Stuttgart egyik külvárosában Zuffenhausenben található Porsche múzeumot látogattuk meg. Érdekes volt, jó kis autók voltak és egész közel mehetett hozzájuk az ember. Plusz sok felvétel és hanganyag volt az egyes típusok kialakulásáról, jellemzőiről. Ott szúrtam el egy kicsit, hogy két gépészmérnökkel mentem... Azt hiszem nem is kell tovább magyaráznom. Még az autóknál hagyján, azok engem is érdekeltek, de voltak külön alkatrészek is, amiknek megtekintésére én képtelen voltam fél percnél többet szánni. Na ők kb. 10 perc után csak a rám való tekintettel voltak hajlandóak továbbmenni. Így csak kicsit több mint 3 órát töltöttünk a múzeumban. Bele sem merek gondolni, mi van, ha nem megyek velük. Lehet még mindig ott állnának egy csavar fölött és hevesen ecsetelnék annak nagyszerűségét...

Hétfőn, Mindenszentekkor Herrenberget látogattuk meg. Nagyszerű, hogy hétvégéken és ünnepnapokon ingyen utazhatok a diákigazolványommal az S-Bahn-nal, illetve, hogy igen sokfelé és messzire elmegy az S-Bahn. Így ingyen utazhattunk ebbe a csodaszép városkába. Mesélni nem nagyon van mit róla, a képek szerintem mindent elmondanak. Fel lehetett menni a templomtoronyba, onnan nagyon jó volt a kilátás, plusz egy harangkiállítás is megtekinthető volt. A napsütéses és egész meleg időt kihasználandó tettünk egy sétát a város melletti dombon, persze mindig keresve a legszebb kilátást. 

Este elmentem a möhringeni (itt van a közelben) temetőbe, de kicsit csalódnom kellett. Itt nem olyan szépek a temetők halottak napján, mint otthon. Gondolom azért is, mert kevessebb itt a katolikus, de a katolikus sírokon is csak egy-egy mécses égett, nem úgy mint nálunk, hogy világít az egész temető. És rajtam kívül nem is volt más ott. Jó, 8 után mentem, lehet, hogy korábban többen voltak, de mindenesetre furcsa volt.

Üdvözlök mindenkit otthon!

2010. október 15.

Bocsánat a hosszas szünetért. Azt sejtettem, hogy nem lesz sok időm írni, de végül még annál is kevesebb lett.

Először is helyesbítenem kell: A munka nem heti 20, hanem havi 20 óra lesz. Vicces volt, mert mindig csak "20 Stunden"-ről beszéltünk és nem tettük hozzá, hogy pro micsoda. Csak mikor elsején elolvastam a szerződésemet (amit már előtte átfutottam és alá is írtam), akkor láttam, hogy: MONAT! :-) 

De egyébként nem sokat változtat a dolgon. Nagyon rugalmas az időbeosztás, van mikor nem tudnak feladatot adni, de van mikor egy rakattal adnak és akkor és annyit dolgozok rajta, amennyit akarok. Tehát előző héten szinte semmit sem csináltam, ezen a héten viszont majdnem megvolt a heti 20 óra. Ami a legjobb, hogy direkt olyan munkákat adnak, ami kapcsolódik a diplomatémámhoz, tehát ha nem dolgoznék, valószínű akkor is meg kéne csinálnom, vagy legalább látnom hasonlót, így meg még pénzt is kapok érte. 

És hogy mi történt az elmúlt két és fél héten? Csoportos kirándulás Lichtenstein várához, a közeli kaladparkba és a Medve-barlangba; 2 német teszt és egy záróvizsga, kirándulás a német csoporttal a Solitude kastélyhoz (már kétszer voltam ott, de most a belsejét is megnéztük), konyhaparti egy másik kollégiumban sokféle nemzeti specialitással, hétvégén csatangolás Stuttgartban: a gyönyörű parkok meglátogatása (van néhány), a fogaskerekű kipróbálása, boltnézegetés és szörnyülködés az árakon, planetáriumlátogatás, könyvtárbabeíratkozás és egy halom könyv kikölcsönzése (már csak időt kéne kölcsönöznöm az olvasáshoz, de még nem találtam meg a stuttgarti időtárat...), ünneplés a német csoporttársakkal és ismerkedés a spanyol, francia, perui, olasz, stb konyhaművészet remekeivel. A legtöbbet ezek közül a programok közül próbáltam képekkel megörökíteni. Itt találhatóak:

http://picasaweb.google.com/101560411099848364304/Stuttgart2010Oktober#

És most kicsit bővebben az érdekesebbekről:

A lichtenstein-i kastély csodaszép volt. Sajnos a belsejében nem csinálhattunk képeket, mert a falon eredeti festmények vannak. 1400 körül épült egy kis része, később 1800 körül hozzáépítettek még jó pár termet. A berendezés Wilhelm király idejéből való. A legérdekesebb a királyi páncél volt. Az összes többi páncélnál kb. 20 cm-vel hosszabb volt, mivel a király abban a korban jóval magasabb volt az átlagnál (183 cm). A feleségétől kapott ajándékba egy aprócska poharat, éppen csak akkora volt a pohár, mint Wilhelm király. 3 segítő kellett, amikor inni akart belőle. Ketten a pohár talpát emelték, egy pedig a királyt tartotta. A kastély építésekor nagyon biztosra akartak menni. Nemcsak hogy sziklára, hanem szikla köré építették a várat. Az egyik szobában egyszer csak ott volt a hegy csúcsa.

A Lichtenstein kaladpark is szuper volt! A bakonyi kalandparkban (Kislőd mellett) már kétszer voltam és nagyon tetszett, de ez még azt is felülmúlta. Annyiféle szakasz volt, annyiféle különböző feladattal! Nagyon ötletesek, nyakatekertek, és néha nehezek vagy félelmetesek voltak. A legrosszabb (vagy legjobb, most már nem vagyok benne biztos) az volt mikor tarzanosdit kellett játszani: egy kötéllel átlendülni a nagyon messze lévő hálóra. Persze mindezt szédítő magasságban. Akinek nem sikerült elkapni a hálót, az ott maradt a kötélen és karabíneren lógva, mindaddig míg egy segítő le nem szedte... De ez csak egy a sok kacifántos feladat közül. Rég volt ilyen jó kis izomlázam...

A német kurzus sajnos véget ért a héten. Egyrészről jó, mert nagyon sok időmet elvette. Nem csak az órárajárás, folyamatosan kaptuk a házikat, plusz magamtól is igyekeztem szavakat tanulni, vagy németet olvasni/hallgatni. Másrészt viszont nagyon fognak hiányozni a csoporttársak. Olyan jó kis osztály voltunk! (eine klasse Klasse)

A 4. nyelvani teszt átlagosan jól sikerült az osztálynak, most először lett néhány 1.0 jegy is (hibátlan). Szerencsére én is köztük voltam. A végső vizsgán nagy örömünkre nem volt nyelvtani rész, csak magnóhallgatás, olvasott szöveg értése és fogalmazás. Pontos jegyet még nem tudok, mert együtt fogják nézni az egész 6 heti teljesítményt, de magán a vizsgán mindenki átment a csoportból. Ezt persze meg is kellett ünnepelnünk, így csináltunk egy vacsora partit a vizsga után, ahova mindenki nemzeti ételeket, italokat hozott magával. Nagyon jól éreztem magam!! ...egy darabig. Utána a hasammal egy kicsit összetűzésbe kerültem, mert sokalta a rátukmált kajamennyiséget. De hát mit tehet az ember, ha ennyiféle finomság van, ennyiféle új íz és nem lehet megsérteni senkit azzal, hogy nem eszek főztjéből?! Ez csak akkor gond, ha 26 embert nem akar az ember megsérteni, ezért kb. 26 különbőző kaját eszik.

Ennyit mára. Ígérem próbálok rendszeresen írni. De ha nem sikerül, képeket akkor is mindig töltök fel a szokásos helyre:

http://picasaweb.google.com/101560411099848364304/Stuttgart2010Oktober#

2010.09.27.

Azt hiszem lassan itt az ideje, hogy a fő küldetésem előrehaladásáról is beszámoljak. Tehát diplomamunka (a nem vizesek nyugodtan görgessenek két bekezdéssel lentebb): A konzulensem Professor András Bárdossy, tehát a vele való beszélgetés közben nem kell a német nyelv tördeléséhez folyamodnom. Emellett a nagyon aranyos titkár néni is beszél egy csöppet magyarul. Jó, általában csak addig jut, hogy "egy kicsit én is beszélek magyarul", majd rögtön áttér a németre, de már ez is szép dolog. Kaptam saját asztalt a tanszéken, a szobában még egy indiai, egy német és egy nemtudomhonnanjött-mertritkánvanbent dolgozik.  Mindenki kedves, barátságos, segítőkész. A német szeret segíteni, de bár ne tenné, mert nagyon hadar és bár már sokféle akcentussal és beszédhibával rendelkező beszédet is egész jól megértek, de az övét még mindig nem. Próbálkozott az angollal is, de azt sem értettem jobban és úgy érzem, ez nem csak az én hibám. Viszont kiderült, hogy az indiai most végzi az utolsó simításokat a doktori munkáján, ami elég nagy százalékban lefedi az én diplomamunkám, így hát ígérete szerint sokat fog segíteni.

És a témám: csapadék-lefolyás modellezés a Neckar egy részvízgyűjtőjén mért adatok segítségével, a data depth számítása (nem tudom hogy van magyarul), és még ami sikerül. A tanár úrnak nagyon magasbatörő ötletei vannak, amik egyenlőre úgy érzem a képességeim messze meghaladják. Most egyenlőre cikkeket olvasok halomszám és a Fortran programmal ismerkedem. Október végén lesz egy 4-napos Fortran gyorstalpaló, de addigra már jó lenne tudnom használni, ha még ebben a félévben kész szeretnék lenni a dipl.munkámmal. És igen. Szeretnék.

Emellett októberben és novemberben dolgozni fogok. Hiwi munka, heti 20 órában, hihetetlenül magas fizetéssel. Még nem tudom pontosan mi lesz a feladat, de úgy érzem elsején megtudom.

És emellett persze a német kurzus. Jó, az október 15-én véget ér, de addig egy fél hónapig napi 3 olyan tevékenység vár rám, ami legalább fél napot igényel. Plusz az itteniekkel foglalkozni, plusz az otthoniakkal foglalkozni, ja és még esetleg aludni is...

A német kurzus továbbra is szuper. Már írtunk egy második tesztet is és megtudtuk az 1. eredményét. 1,7 lett. Enyém lett a 2. legjobb, de nagyon szoros volt a mezőny, mert a legrosszabb is elérte a 2,7-et. Dávid (tesóm) most azzal dicsekszik a haverjainak, hogy "itthon milyen jól tanult, folyton 5-ösöket kapott, erre kimegy Németországba és úgy elzüllik, hogy rögtön 1-est kap." De nem is értem, miért jó nekik, hogy így van az osztályzási rendszer. Azért a németek elvileg logikusabbak annál, hogy azt higyjék az "egy" több mint a "hat". De hasonlóan vicces (számomra) a perui és a dán rendszer. Még a románoknál hagyján, náluk 1-től 13-ig van a jegyosztás, itt csak azt nem értem, hogy mivel 5-östől van meg egy vizsga, mi a francnak az 1-től 4-ig való osztályzás. Aztán a perui: 1-től 20-ig. Akkor már miért nem 1-től 100-ig és már át sem kéne számolni a százalékot?! De aztán jött a dán: mínusz 3-tól 15-ig. No comment.  

Egész héten gyönyörű napsütéses idő volt, nagyban tervezgettük a csoporttársakkal a hétvégét. Rábeszéltem őket (jó, nem volt szükségem hosszas győzködésre), hogy túrázzunk egyet a Sváb Alb-ban. Eredetileg Ulm-ba akartam menni, várostnézni, majd egyet túrázni (vannak hétvégi buszjáratok a turistáknak), de ezzel az a gond, hogy nincs térképem. A könyvtárból akarok kölcsönözni, ahova csak 1-étől tudok beiratkozni. Viszont találtunk egy honlapot túraútvonal leírássokkal és letölthető térképpel. Ulm közelében egy sem volt, viszont volt egy 20 km-es túraajánlat a Sváb Alb nyugati szélén, a Fekete erdőhöz igen közen, Donaueschingenhez még igenebb közel (a kevésbé nyelvújító beállítottságúak kedvéért: még közelebb). Tehát ezt választottuk. Mint írtam, gyönyörű idő volt. Egészen péntek estéig. Szombaton a végül két főre fogyatkozott "csoportunkkal" elautókáztunk Eschingenbe (igen, egyik előnye, ha az ember Jesperekkel barátkozik; van autójuk). Szép kis hely. A forrást már annyiszor láttam képeken, hogy ismerősként üdvözölhettem, le is adtam a Duna c. tárgy féléves anyagát az egész hallgatóságomnak, azaz Jespernek és néhány madárnak. Egészen lelkesedtek. Főleg a madarak. Mivel már egy csomó aprópénz volt bedobva a forrásba - ha jól láttam Forint is - ezért én is feláldoztam egy centet. Azzal a kívánsággal, hogy ne essen az eső. Legalább túrázás közben ne. Egy darabig használt is, derülni kezdett, de csak erőt gyűjtött, hogy még jobban essen. Igazából mi szúrtuk el. Eschingenben az utcán leejtve találtunk egy 20€-st(!!!) Már akkor tudtam, hogy azt kéne beledobni, de azért mégis csak 20€ volt! Így hát egész nap szakadt az eső. A túráról pár km után visszafordultunk, akkora köd volt ugyanis, hogy kilátástalan volt elmenni a kilátástalan kilátóig. Már ennyi idő alatt is elérte a ruhánk a telítési nedvességtartamot. 

Viszont így maradt időnk Tübingent is meglátogatni, főként hogy útba esett a visszafele úton. Hát gyönyörű város!! Még így esőben is, de szeretnék visszamenni egyszer jó időben, akkor aztán igazán csodálatos lehet. (Képek a szokásos helyen. Sajnos messze nem adják vissza a valós városképet.)

Mikor visszaértünk a másik dán, Cristian (vagy ki tudja hogy írják, biztos van a nevében néhány "o" áthúzva, vagy "a" pöttyel a tetején), szóval Cristian mondta, hogy a finnek partit szerveznek a kolijukba és hogy menjek én is. Gondoltam ennyi északi közé elkél egy középeurópai is, így muszáj volt mennem. Hangulatos kis parti volt, nem voltunk sokan, de pont elegen hogy jól érezzük magunkat. Volt ott egy német, aki svédül beszélt a dánokkal. Ott volt a kedvenc spanyolom, akit mióta másik csoportba került csak ritkán látok. És végre lengyelekkel is megismerkedtem.

Na ez volt a szombat, vasárnap némi német háziírás után meglátogattam a Cannstatter Volksfestet. Pénteken kezdődött és még 2 hétig tart. Persze nem olyan, mint a müncheni Oktoberfest, de számomra sokkal előnyösebb: nincs akkora tömeg, van hely a sörsátrakban, még le is lehet ülni a padokhoz (vagy táncolni rajtuk ahogy az indiai barátaim tették. Egész viccesen tudnak táncolni. Mindegy nekik, csak valami zene legyen), és olcsóbb a sör. Itt ugyanúgy sokan hordanak Lederhose-t és nemzetiszín sapkákat, ugyanúgy literes sört lehet venni (végülis csak kétszer löttyintettem magamra, mire rájöttem, hogy két kézzel kéne fogni, esetleg megkérni még néhány embert, hogy segítsen tartani), ugyanúgy tipikus német zenéket lehet hallgatni, annyi különbséggel, hogy nem bajort, hanem svábot. Szóval érdekes volt, valószínű még a két hét alatt lenézek megint, főleg, hogy kb. 25 percre van S-Bahnnal. Hátha megerősödök annyira, hogy fél kézzel is menjen a kultúrált ivás...

Tehát képek itt:

http://picasaweb.google.com/101560411099848364304/Stuttgart2010Szept#

2010.09.20.

Eddig sem unatkoztam, de most már tényleg minden beindult körülöttem. Kedden partit szerveztek egy közeli koliépületben, gondoltam benézek pár percre. Odafele menet találkoztam a folyosómon lakó francia lánnyal és túlnyomórészt francia barátaival. Ők is szándékoztak a partira menni, de előtte még enni akartak a közeli étteremben, így hát csatlakoztam hozzájuk. Lassan kezdek minden sztereotípiámról lemondani. Az amerikaiakat eddig úgy tartottam számon, hogy nagyon magabiztosak, rámenősek és emellett meglehetősen buták. Persze találkoztam ilyennel is néhánnyal, de pl. a német csoporttársam egy szelíd, halkszavú és intelligens amerikai. Na, eddig a franciákat sem szerettem túlzottan, sőt! Ezekkel viszont teljesen jól el lehetett beszélgetni, jól éreztem magam a társaságukban. A partira kb. 11-re értünk oda, eleinte nagy volt a tömeg, de mivel sokaknak másnap reggel órájuk volt, így hamar kiürült a terület. Ezt fel is használtuk arra, hogy különböző néptáncokat tanítsunk egymásnak. Volt görög, török és persze magyar is. A nagy beszélgetésben, iszogatásban és táncolásban egyszer csak azt vettük észre, hogy már fél 2 elmúlt. Na ez lett a "csak leugrom egy pár perce" partiból. 

Csütörtökön film estet tartottak nekünk. Levetítették a L'Auberge Espagnole c. filmet, csak hogy kellőképp felkészülhessünk egy Erasmusos diák életére. Én egy kicsit máshogy tervezem a félévemet, de abból nem lehetne ilyen érdekes filmet csinálni. 

Hétköznap esténként, németóra után néha beugranak hozzám indiai barátaim megosztani egymással a napi élményeinket, de szerencsére nem jut eszükbe vacsorára invitálni...

Szombaton úgy töntöttem, Vaihingen eddig még felfedezetlen területeit is bejárom. Annyira azért nem jártam jól, a főtér környéke - ahol eddig is gyakran megfordultam - nagyon szép, de a többi városrész messze elmarad mögötte szépségben. Azért láttam a városi parkot egy nagyon ötletes játszótérrel. De tényleg itt minden játszótér különbözik egymástól és mivel sok van, így levonható a következtetés, hogy a német játszótértervezők meglehetősen kreatívak. Megnéztem még a pályaudvart és a sportpályákat, amiből szintén sok van a környéken, de egy kissé kihasználatlannak tűnnek.

Délután újfent kirándultam a közeli erdőkben. Meglátogattam a Bärensee tórendszer 3. tavát is és most nem álltam meg a Medve kastélynál, hanem továbbmentem a Solitude kastélyig (itt lépten-nyomon egy kastélyba botlik az ember). Útközben egy csomó nyársalóhelyet és erdei játszóteret láttam és mindenütt hemzsegtek az emberek, főként a gyereket. Jó látni, hogy ennyien a szabadban töltik a hétvégéjüket, pedig nem is volt olyan kimondottan jó idő. A kastély nagyon hangulatos, ízléses és mivel dombtetőn van, a kilátás is egész szép volt, persze nem annyira, mint 217 m magasból, de erről majd később... 

Vasárnap vettem egy napi jegyet a BKV-ra. Vagy mi?! VVS-re. Vicc, hogy csak kicsit kerül többe, mint ha Stuttgart központjába oda-vissza megvenném az egyszeri jegyet, de ezzel egész nap akármelyik vonalon akármennyit utazhat az ember. Hát ezt igyekeztem is kihasználni. Reggel 8 előtt útnak indultam és elősször a főtér melletti bolhapiacot akartam felkeresni. Itt minden héten rendeznek egyet szombatonként, most kivételesen vasárnap is, sőt a szokásosnál nagyobbat. Hát tényleg nagy volt. Először csak egy utcát láttam és már akkor csodálkoztam, hogy szedtek össze ennyi kacatot az emberek, de aztán továbbmentem... A következő utca is tele volt árusokkal, aztán az azt követő is és végül az egyik nem kicsi tér is, de úgy, hogy alig maradt hely az asztalok között. És annyi minden volt! Bútorok, könyvek, CD-k, hanglemezek, edények, ruhák, egyéb használati tárgyak és persze kacatok töménytelen mennyiségben. Vettem egy sálat a hidegebb időkre és egy könyvet "Azért a svábok is emberek" címmel. Ebből szeretnék idézni, mert jól visszaadja a helyzetet: Annak idején, mikor a Jóisten még néha emberi alakban járkált a Földön, találkozott egy emberrel, aki az út szélén ült és keservesen sírt. Kérdezte, hogy mi baja? Az nem akart válaszolni, mondván, hogy rajta senki sem segíthet. Erre bevallotta, hogy ő az Isten és nyugodtan mondja el a bánatát, ő fog tudni segíteni. A síró ember azt válaszolta, hogy nem, ezen még a Jóisten sem tud segíteni, de ha nem neveti ki és nem adja tovább senkinek, akkor elmondja, hogy mi a baja: "Kedves Istenem, én egy sváb vagyok." A Jóisten nem is mondott erre semmit, hanem lekuporodott az ember mellé és ő is sírni kezdett...

Szóval a bolhapiac után elmentem a közeli St. Eberhard templomba, mert a stuttgarti zenefesztivál zárónapja volt és zenés misét tartottak. A zene nagyon kellemes volt, de a templom egyszerűen sivár és csúnya. A környék katolikus templomai általában túl modernek és nem nagyon emlékeztetnek templomra. Ez is fehérre volt meszelve, semmi szentkép nem volt benne (egyedül az oltárkép, de bár ne lett volna!!), semmi szobor, a padok Ikeás padok. Jut eszembe, miket tanul az ember: Ikea= Idioten kaufen einfach alles (az idióták bármit megvesznek).

Ezt követően elkezdtem buszozni és U-Bahn-ozni, tehát kihasználni a napijegyem és Stuttgart minél nagyobb részét felfedezni. Voltam egy szép kis városrészben, fenn az egyik dombon, a Neckar partján, a Neckar-parknál és Mercedes múzeumnál (be még nem mentem).

Kora délután találkoztam két német csoporttársammal: Danával (román lány) és Jesperrel (dán fiú), akik elhozták a barátaikat is, Dana A barátját, Jesper pedig az egyik barátját, és elmentünk Stuttgart nevezetességéhez és csaknem jelképéhez: A 217 m magas TV-toronyhoz. A 11. legmagasabb a világon (nem is tudom mit vannak úgy oda, van több mint kétszer ilyen magas TV-torony is). Szerencsénk volt, mert szép tiszta volt az idő, messze el lehetett látni és csodás volt a kilátás. Nézelődtünk is több órán keresztül, közben a Panoráma kávézót is meglátogattuk, hogy egy-egy forrócsokival megrövidítsük őket. Érdekes, hogy egy dán, egy magyar és egy román mennyire különbözően ítéli meg a német árakat. Pl. 5 euró volt a belépő. Dana reakciója: "lehet, érdemes lenne megvárni, amíg lesz diákunk, akkor biztos kedvezményesen nézhetjük meg", az én reakcióm: "egyszer vagyok itt, belefér", Jesper reakciója: "Csak 5€?! Azt hittem több." Másik: Jesper előző hétvégén a Bódeni-tónál volt, de nem volt elragadtatva tőle "csak egy átlagos tó". Mutatja a képeket, én hüledezek, hogy "hát ez gyönyörű!", erre megmagyarázta (próbálta megmagyarázni), hogy ő annyit lát tengert, hogy már nem tudja értékelni ezt a látványt. Úszni sem szokott túl gyakran a tengerében, a 22 fokot már nem tartja elégnek. Meséltem neki a nizzai úszkálásról a kb. 15 fokos tengerben. Vicces volt az arca...

                                                                                                                                                         Végül általános érdekességek, aki még nem unja nagyon az olvasást: 

Az első napokon gyakran azt vettem észre, hogy német szavakat keverek a mondandómba, miközben angolul szeretnék beszélni, vagy fordítva, de mostanra ezen túlléptem. Most vagy leszoktam róla, vagy csak hozzászoktam és már nem veszem észre...

Csak most szembesültem vele, hogy a németeknek 18 szavuk van arra, hogy "tiszta". És ebből kb. 10-et már hallottam is alkalmazni. Na de múltkor láttam egy szemetet az utcán! 18 nap után az elsőt. Szerintem csak a szél fújta ki az egyik kukából...

Újabb képek itt:

http://picasaweb.google.com/101560411099848364304/Stuttgart2010Szept#

2010. 09. 13.

Szépen beindult az intenzív német kurzus és most már azt is értem, hogy miért hívják intenzívnek. Minden hétköznap fél 2-től háromnegyed 7-ig tart, közte egy fél órás és egy negyed órás szünettel. Még az a szerencse, hogy diákpárti felfogásban oktatnak. Könnyed bemelegítés, majd gyorsan essünk túl a nyelvtan tanuláson, sok beszélgetés, csoportos, vagy párban elvégzendő feladatok, a legvégén pedig valami nagyobb lélegzetű prezentáció csoportonként az aznapi témában. A feladatok többnyire játékosak, pl. még az első ismerkedős napokban volt olyan feladat, hogy sorba kellett állni kor szerint, cipőméret szerint, aszerint, hogy ki milyen távolról érkezett, hányszor járt már No-ban, hány évig tanult németet és végül ki hánykor kelt fel aznap. Utóbbiban a magam fél 9-ével még a sor elején voltam. De a többi feladat is ehhez hasonló stílusú, max. több némettudást igényel. Házikat kapunk rendesen, úgyhogy messze nem elég csak az órán foglalkozni a némettel. Úgy tudom 4 kisebb felmérőt írunk, mindenkinek kell egy prezentációt tartania és a kurzus végén lesz egy nagy vizsga.

Az első napokhoz képest jelentősen kicserélődött a csoport, nagy volt a népvándorlás mire mindenki megtalálta a tudásának megfelelő szintet. Végül - remélem most már tényleg végül - 21-en lettünk, az eredeti 15 helyett és alig férünk el a teremben, de többnyire jó fej emberek érkeztek, úgyhogy nem bánom nagyon. Egyedül azt sajnálom, hogy a kedvenc spanyolom átment egy alattunk levő osztályba.

A hétvégén Brauerei Fest (sörnapok) volt Stuttgartban. Még a köszöntő partyn megismert indiai fiúval, Vickyvel és a szintén indiai barátjával Shishirrel meg is jelentünk eme jeles eseményen. Ők még nem is láttak hasonlót, ahol Shishir lakik, Új-Delhitől ÉNY-ra, tilos az alkoholfogyasztás és ő be is tartja. Most is csak Mirindát ivott, na meg egy kortyot volt hajlandó megkóstolni a Radleremből. Érdekes volt megismerkednem az indiai kultúra egyes részleteivel: nagyon családközpontúak (Vickyt alig tudtam elrángatni egy gyerekjátszóháztól), egész életükben együtt élnek a szüleikkel, ha megházasodnak, a feleség is odaköltözik hozzájuk. Mindent elmondanak egymásnak és nem csak a szülőknek van beleszólása a dolgukba, hanem még a jóval távolabbi családtagoknak is. Shishir most először van távol a szüleitől 1 hétnél tovább. Két évre. Ja, és Vicky még nem látott havat! Már nagyon várja, hogy essen. (Én még annyira nem.) Másik: Shishir kérdezte, hogy vannak-e hegyek Mo-on? Most egy olyan embernek meséljek a Kékesről, aki kinéz az ablakán és a Himaláját látja?!

Na de a sörnapok: Nagyon hangulatos volt az egész, népviseletbe öltözött emberek, régi mesterségek bemutatása, a sörgyár bemutatása, egy csomó vidám német zene és még több sör. Volt zsákbamacska is (tombolának hívták, pedig a Katze im Sack sem hangzana rosszul), persze nem hagyhattuk ki. Shishir egy vágódeszkát nyert, én egy só- és borstartót Schwaben Bräu felirattal, Vicky pedig egy M-es női pólót. Mindenesetre felpróbálta, de nem kapott levegőt, úgyhogy úgy döntöttünk kicseréljük a nyereményeinket. A fűszertartóval egy fokkal jobban járt, de azt tapasztaltam, hogy az indiaiak egy főzésnél elhasználnak egy-egy egész zacskó fűszert, úgyhogy tejesen felesleges holmi só- és borstartókkal bajlódniuk. De majd erről mindjárt...

Vasárnap kihasználtam, hogy nagyon szépen süt a nap (eddig végülis 2 napot kivéve egész jó idő volt) és felfedeztem a környék turista ösvényeit. Uticélom a közeli Medve-tó és a partján található kis kastély volt. Nem rossz hely. A tó, illetve tavak (mert 3 is van) partján körbe van ösvény, ahol most gondolom vasárnap lévén nagyon nagy volt a forgalom. Futók, biciklisek, sétálók. Érdekes, hogy mennyire sokan sportolnak itt a környéken. És túlnyomó részt futnak. Szinte szégyeltem magam, hogy én csak sétálgatok.

Vasárnap estére indiai vacsorára voltam hivatalos. Olyan feltétellel, hogy ha úgy néz ki sikerül megcsinálniuk a kaját, akkor majd hívnak. Hát hívtak. 4 indiai fiú sörgölődött a konyhában, én egy darabig csak csöndesen szurkoltam nekik, de mikor odáig fajult a helyzet, akkor azért segítettem is. Mondták, hogy kicsit fűszeres lesz, megnyugtattam őket, hogy semmi gond, a magyarok is fűszeresen főznek. De hogy ez!! Nem tudom mi volt az étel neve, mert neveket ugye nem tudok megjegyezni (meg számokat, meg arcokat, meg stb.), de ez több volt mint fűszeres!! A Sárkány pizza elbúljhatna mögötte. Kólát ittunk hozzá, mintha vizet ittam volna, vöröshagyma szeleteket ettünk hozzá, mintha csak krumplit rágnék. Nem tudom valaha fogok-e még ízeket érezni... Elmondásuk szerint általában 4-5 különböző fűszert használnak minden ételnél és úgy tűnik nem sajnálják.  Ja, az íze egyébként jó volt, míg amíg éreztem belőle valamit. És jelentem: Hősiesen megettem!

Néhány új kép a szokásos helyen: 

http://picasaweb.google.com/101560411099848364304/Stuttgart2010Szept#

2010. 09. 06.

A németek nagyon ellentmondóan tudnak viselkedni. Vagy szuperül szerveznek meg valamit, vagy borzasztóan. A kettő közötti átmenetet nem ismerik. Oké, háromszázakárhány emberrel nem könnyű bármit is véghezvinni, de mint kiderült, lehet.

Péntek estére party-t szerveztek bent Stuttgartban. Találkozás itt, az egyetem előtt és együtt megyünk a party színhelyére, úgy hogy 11-re odaérjünk, ugyanis a jegyár 11-től éjfélig majdnem harmada a szokványos árnak és akkor nagy sör- és egyéb akciót vannak. Oda is értünk 11 után nem sokkal, de a bejáratnál már amúgy is sor állt, hát még mikor mi is csatlakoztunk. Lebonyolítottuk a már lassan szokásosnak számító sorban állás közben ismerkedést, majd mikor már éjfél is elmúlt és csak 3 lépést haladtunk előre, az addigra már egészen megkedvelt két orosz beszélgetőtársammal úgy döntöttünk, hogy 1: nem szeretjük a hangos zenét, 2: nem szeretjük a tömeget, 3: nem szeretjük a cigifüstöt, 4: nem fogunk kidobni 9€-t azért, hogy végigéljük az első 3-at. Így felkerekedtünk és kis városnéző sétával fűszerezve hazatértünk. Biztos páran hülyének néznek, de nekem így volt teljes az este, nagyon jól éreztem magam. Továbbá sosem volt még 2 orosz testőröm.

Másnap, szombaton egy ebédre (welcoming brunch) voltunk hivatalosak a stuttgarti egyetemi menzán, ahol német specialitásokat lehetett svédasztalos formában kipróbálni. Volt weisswurst, mindenféle egyéb wurst, saláták, öntetek, felvágottak, barna kenyér, kávé, tea, stb. Szerintem ez volt a szervezés csúcsa, mindenkinek jutott minden, irányítottak, hogy merre menjünk, hogy ne akadályozzuk a másikat és amin legjobban csoldálkozok: senki sem tört össze semmit! (Pedig nem műanyag tányérok voltak.) És ami a legjobban tetszett, úgy ültettek le különböző asztalokhoz, hogy bejövetelkor egy cetlit kellett húzni mindenkinek, amin az szerepelt, hogy melyik asztalhoz menjen az ember. Az asztalok egy-egy csapatot alkottak és így vettünk részt a baden-württemberg kvízen, amihez nem ártott volna előre felkészülni a környék nevezetes helyeiből és személyeiből. Ezzel az ültetéssel elérték, hogy még több emberrel ismerkedjünk, ne csak az eddig megismertekhez ragaszkodjunk. Ennek köszönhetően megismertem egy török fiút (aki nem evett semmit, mert éppen "tisztította a lelkét"), RäikkönenII-t, egy olasz lányt (aki nem igazán tudott angolul, de azért végigbeszélte az étkezést), egy kínai lányt (aki két óra alatt evett meg két villányi kaját, azt is mézzel feljavítva) és egy spanyol fiút (akivel azóta egy német csoportba kerültünk).

Ezt követően körülvezettek minket a stuttgarti egyetemi campus-on és környékén. (A mi egyetemünk ezerszer szebb!!) Majd miután mindenki hazaindult, hogy kipihenje a bulit és az ebédet, én nekivágtam az óváros nevezetességeit felkeresni és végre rájöttem, hogy Stuttgart lényegében nem is csúnya. Sőt szép.

Képek itt: http://picasaweb.google.com/101560411099848364304/Stuttgart#

Ma (hétfőn) volt az 1. nyelvórám az intenzív német kurzus keretében. Múlt héten írtunk egy szintfelmérőt, ami alapján bekerültem a legjobbak közé, de így várt még ránk egy teszt, ami sokkal nehezebb volt, mint az első. Szerintem borzasztóan is sikerült, de ahogy beszéltük, a többieknek is. Mindegy. A lényeg, hogy időpont és hely szempontjából a legjobb csoportot kaptam. Van olyan, akinek reggel 8-ra kell bennt lennie a városban (la. 40 perc az út), ehhez képest én délutánonként vagyok, a kolitól alig 3 percre. A csoportban 6 francia van, 4 spanyol, 1 perui, 1 román, 2 finn és jómagam.

Az első nap egész rendhagyó módon telt. Egy kis ismerkedés után felkerekedtünk és elmetróztunk, -vonatoztunk a Killesbergig, ahol szép kis (nem is olyan kis) park található. Felmásztunk a Killesberg toronyba és felülről is megcsodáltuk Stuttgartot és a környező vidéket. A város egy nagy völgyben található, nyugati részén folyik keresztül a Neckar folyó. A környező hegyeket majd kipróbálom mennyire alkalmasak túrázásra, de már készítem a tervet, hogy mikor és hogyan megyek a Sváb Alb-ba és a Fekete erdőbe kirándulni. A kilátó után még meglátogattunk egy sörkertet, ahol kávét illetve sört fogyasztottunk - nem árulom el milyen arányban - és egy kis tavat (az nem fogyasztottuk, azt látogattuk). Azt hiszem szeretni fogom a nyelvi kurzust, ha továbbra is ilyen lesz...

Végezetül egy érdekesség: A németek mindent szelektíven gyűjtenek. Mindenhol csak szelektív kukákat látni. A koliban is eleinte nagyon zavart, hogy sem a szobában, sem a wc-ben nincs kuka, minden kis szeméttel külön kell szaladgálni a konyhába, ahol különféle zsákok találhatók ezerféle felirattal. Ez szép és jó, támogatom is, de így még viccesebb, hogy a villannyal mennyire nem takarékoskodnak. Itt, ahol minden automata, a villanykapcsolók furcsa mód nem azok. És persze mindenki égve hagyja a villanyt a folyosón, a mosdóban, stb. Összesen eddig kb. 2-szer kapcsoltam fel, és közel 200-szor le a villanyt a különböző helyeken, amit szemmel láthatólag nem használt épp senki. Na, megyek is, teszek egy villanylekapcsoló körutat. Üdvözlök mindenkit odahaza!

Üdvözlök mindenkit a blogomon és jó olvasást kívánok!

2010. szeptember 2. 

Szerdán sikeresen megérkeztem Stuttgartba 12 órás vonatút után (de akár ide számolhatjuk az Egerből megtett 2 és fél órás kocsiutat is). Erről a jó pár óráról alig egy percig tudnék mesélni, ugyanis éjszaka utaztam és semmit nem láttam a tájból. A müncheni átszállás után kezdett pirkadni, onnaltól kezdve akár már élvezhettem volna a vonatozást, ha ez nem az utam 11. és 12. órája lett volna.

Az állomáson már várt a buddy-m Gerge, aki semmi pihenést nem engedve körülhajszolt az egyetem és a város összes bürokratikus intézményén, hogy kb. 4 kilónyi nagyon fontos dokumentummal gazdagodjak. De utólag látom, hogy ezért nagy köszönet jár neki, mivel, aki mindezt ma akarta elintézni, annak hosszú-hosszú sorokat kellett végigállnia.

Az egyetemi campus jócskán kívül esik a városon, így Stuttgartban még nem is néztem körül. Vahingen külvároshoz vagyunk nagyon közel (20 perc séta) és mivel minden szükséges dolog megtalálható itt, viszonylag elfogadható áron, így valószínű inkább ide fogok járni bevásárolni. Egyébként egy szép kis városka, teli kedves és segítőkész emberekkel. Na, ezzel szemben az egyetem területére csak némi jóindulattal fogható rá, hogy szép. Irdatlan betonmennyiséget halmoztak fel nem túl nagy területen és mintha a szürke színen kívül nem is ismernének mást. Egyedül az én koliépületem nem szürke, hanem bordós barna, Georg úgy véli, hogy a tiszteletemre lett átfestve a napokban (de én nem hiszek neki), viszont az tényleg gyanús, hogy eddig rossz idő volt és mióta megérkeztem folyton süt a nap (éjjel nem). 

A koli - a többihez képest - viszonylag tiszta, a konyhát is rendben tartják/tartjuk, de az árát messze nem éri meg. Persze nem nagyon van más választás. Előnye viszont, hogy nagyon közel van az egyetemhez, különösen az Institute für Wasserbau épületéhez.

Nagyon könnyű itt ismerkedni (még nekem nem túl nyitott embernek is), van hogy az utcán megállítják az embert, hogy "ki vagy, honnan jöttél?", főleg ha látják, hogy az új diákoknak szóló füzetecskébe mélyedek és nagyon ráncolom a homlokom. De a legjobb helyek az ismerkedésre: a koli konyhája és a netregisztráció miatt kialakuló, szinte végeláthatatlan sor. 4 óra alatt egész komoly barátságok tudnak szövődni...

Kicsit fura érzés, hogy ennyi külföldi van itt és ennyire különböző helyekről. Az teljesen megszokott, hogy egy mondaton belül kétszer váltunk a német és az angol nyelv között, de hallottam már jó pár olyan beszélgetést is, amiben ezek mellett egy-egy spanyol szó is felfedezhető volt. Meg is alkottuk az deutschlish és a spandeutsch nyelveket. Érdkesség, hogy alig pár nemet végezi el itt az egyetemet, a végzősök szinte kivétel nélkül külföldiek.

Ide nem sikerült képeket feltöltenem, de tudom ajánlani a következő linket:

http://picasaweb.google.com/101560411099848364304/Stuttgart#